Összetartozás napja

Kedves Olvasó!

A nemzeti összetartozás napján együtt ünnepeltünk településünk önkormányzatával és a falu lakosságával.

Az ünnepségen ehangzott ünnepi beszédet olvashatják alább:

Ki tudja merre vissza a végzet…Amikor a székely himnuszt énekeltük 2009-ben, a ballagásomon Székelyudvarhelyen, még sejtésem sem volt, hogy 10 évvel később Alcsútdobozon fogom megtalálni új otthonom.

Amikor megkérdeztétek egyik órán, hogy miért tetszett meg pont Alcsútdoboz, azt feleltem, hogy azért, mert ez a dimbes-dombos, erdős, természetközeli falu nagyon sok szempontból hasonlít a szülőfalumra. Még a nevük is összecseng kissé: Alcsútdoboz és Alsósófalva. A fotón, amit néha mutatni szoktam róla, kiemelkedik a református templom és az iskola. Alsós koromban itt feleltem teljesen magabiztosan, hogy az országunk neve Magyarország, hiszen itt mindenki magyarul beszél. Kaptunk egy kis műanyag Románia-térképet. Sokszor körberajzoltam, de még mindig nem nagyon értettem, hogy ez hogyan történhetett…

Felsőben a csupaszív magyartanárnőm megértette, hogy a magyarság nemcsak egy hely a térképen, hanem közös múlt, közös kultúra és mindennél fontosabban közös nyelv. A kisebbségben élő magyaroknak a magyar nyelv nemcsak a kommunikáció eszköze, hanem a megmaradásnak az első feltétele.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla. Jelenleg 1 millió székely ünnepli velük közösen az Összetartozás Napját – 200 000-el kevesebb, mint 10 éve.

Nekik, nekem ez a nap tényleg sokat jelent. Azt üzeni, hogy nem vagyunk egyedül. Az anyaország nem felejt, hanem törődik, felkarol és megerősít. Hogy van egy közösség, amelyhez tartozunk, és amely számon tart bennünket.

A himnusz egy nemzet közös imája Istenhez. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Fazakasné Fülöp Katalain magyartanár