Diákok hangja

Ki mondta, hogy a suliban csak a tanároknak van szavuk?

    Ilyen volt a „Gyermekek és diákok hangja” projektnap Alcsútdobozon

Szeptember 18-án, pénteken valami egészen szokatlan dolog történt az Alcsútdobozi József Nádor Általános Iskolában. Idén először rendeztük meg a Diákok hangja témanapot, és bár mi, pedagógusok az elején kicsit izgultunk, hogy mi sül ki ebből, a nap végére rá kellett jönnünk, hogy a diákjaink zseniálisak, ha a saját iskolájukról van szó.

Ezt az új, őszi projektnapot ebben a tanévben vezették be újításként a magyar közoktatásban. A kezdeményezés célja, hogy a diákok életkoruknak megfelelő formában elmondhassák, hogy milyen iskolában éreznék jól magukat, hogyan szeretnének tanulni, mozogni, pihenni és közösségben lenni. Sőt, titkos, hivatalos szavazással még saját diákigazgatót is választhattak a diákok. Mariann néni pedig a tőle megszokott segítőkészséggel azonnal át is adta a székét és az irodáját a frissen megválasztott vezetőnek, így a diákigazgatóság nemcsak papíron, de a valóságban is elkezdődhetett!

A reggelt egy hatalmas cetli-áradattal indítottuk. Mindenki kapott három különböző színű papírkát, amikre felírhatták a legőszintébb gondolataikat. A színes cetlik hamarosan elárasztották a paravánt, és feketén-fehéren (illetve zölden, sárgán és rózsaszínen) kirajzolódott a valóság. Megtudtuk, mi az, ami szuper nálunk (örömmel láttuk, hogy ezekből a cetlikből volt a legeslegtöbb!), mi az, ami kevésbé, de a legnagyobb izgalmat mégis a rózsaszínű cetlik jelentették: ide gyűjtötték a gyerekek a legmerészebb álmaikat és vágyaikat, vagyis mindazt, amit a jövőben nagyon szeretnének megvalósítani az iskolában. Többek között szeretnék, ha lenne nálunk is büfé, nem kapnának pénteken házi feladatot, de úgy látszik, hogy szeretik, ha tematikusan tanítunk, mert abból még többet akarnak. Mosolyogva olvastuk, hogy többen azt is írták, hogy nekünk, tanároknak több pihenésre lenne szükségünk! A legtöbb javaslat persze meglepően érett és megszívlelendő volt.

A kreativitás sem maradt el: minden osztály készített egy-egy gyönyörű plakátot, amelyeken büszkén hirdették, miért is jó a mi iskolánk diákjának lenni.

A hangulatot az Iskolahíradó pörgette fel, ahol az osztályok saját, rendkívüli híreikkel álltak elő, bemutatva a suli mindennapjait az ő szemszögükből. A látványos híradós háttérrel és a fantasztikus effektekkel tényleg úgy éreztük, hogy egy igazi híradó stúdiójában ülünk.

Ezután a csapat kettévált. Az alsósok birtokba vették az udvart, ahol egy kifeszített kötéllel alkották meg a véleményvonalat. A kötél egyik oldala az „igen”, a másik a „nem” választ jelentette, a gyerekek pedig hatalmas nevetések közepette futkározhattak ide-oda, attól függően, hogyan éreztek egy-egy kérdéssel kapcsolatban. Véleményt alkothattak például arról: hogy érdekes-e a matek, fontos-e, hogy iskolába járjunk vagy nehéz-e az iskolatáskájuk. Végre egy szavazás, ahol a lábukkal dönthettek a legfontosabb sulis ügyekről!

Eközben a felsősök komoly arcot öltöttek, és összeültek a Diákparlamentre. Nemcsak elméletben politizáltak, hanem határozottan kiválasztották azt a néhány legfontosabb javaslatot, amivel később bekopogtattak az igazgatói iroda ajtaján. Ezeket a javaslatokat meghallgattuk, a tantestület nagyon komolyan vette és természetesen, amit lehet, igyekszünk is megvalósítani.

A nap zárása is nagyszerű volt. Az iskola minden diákja csillogó szemmel állt az udvaron -szorosan összekapaszkodva- az egyforma zöld sulis pólóban és velünk, tanárokkal együtt alkottak egy összefogást szimbolizáló nagy kört.

Elfáradtunk? Nagyon. Megérte? Minden perce. Jó látni, hogy ilyen fantasztikus, talpraesett diákjaink vannak!

Szanyiné Halgancz Teréz