Zánkán táboroztunk
Nyomozótábor a Balaton partján
Július 5-én startolt el a várva várt zánkai sulis tábor. A hagyományoknak megfelelően Zánkán a Bicskei Önkormányzat Üdülőtáborában tölthettünk el 6 szuper napot, remek hangulatban.
Iskolánk ide már “ haza jár” hiszen hosszú évek óta ezen a helyen táborozunk.
Idén 46-an költöztünk be a faházakba, a gyerekek rutinosan vették birtokba a területet.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, így minden nap tudtunk strandolni. Péter bácsi ilyenkor David Hasselhoff alakját idézve vigyázott ránk.
Szárazföldi programokban sem volt hiány. Trézi néni vezetésével szuper kézműves munkákat készítettünk. Tippelj és nyerj vetélkedőkön vettünk részt Mariann néni jóvoltából, próbára tettük bátorságunkat már az első estén, vívtunk vizibomba csatát. Egy estére sztárokká váltunk, „Balázs Klári és Korda Gyuri” bácsi segítségével.
Kertmozivá varázsoltuk az udvart és pattogatott kukorica illatába burkoltuk be a környező utcákat. Rejtvényeket fejtettünk meg és nyomoztunk, harcoltunk a gaz földönkívüliek ellen, tanultunk szájról olvasni és titkos angyalként vigyáztunk egymásra. Mindez nem jöhetett volna létre Petra néni nélkül.
Szilvi néni szervezett nekünk “Egy perc és nyersz!” vetélkedőt, számháborúztunk, megmentettük az elrabolt nyári Mikulást. Ötletgazdaként jó volt látni, hogy mennyire tetszett a táborozóknak.
Természetesen a koktélparti sem maradhatott el, ahogy a tábortűz sem az utolsó estén.
Önfeledten játszottunk és strandoltunk egy héten át!
Amikor begurult értünk a busz arra gondoltam valami más időzónába kerültünk, az nem lehet, hogy már eltelt hat nap, hiszen csak most érkeztünk.
Köszönjük a gyerekeknek és kollégáknak a csodás élményeket!
Péterfi Nikoletta tanárnő