Őszi Nádorfeszt
Iskolánk szeptember 28-án immáron hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos őszi fesztiválját, az önkormányzattal összefogva a szüreti mulatság programkeretén belül.
Az időjárás ugyan megnehezítette a dolgunkat de a falu közösség példás összefogása és a pedagógusok lelkesedése ismét egy sikeres, jó hangulatú rendezvénnyel örvendeztette meg a gyerekeket.
Hiszen ez az ünnep elsősorban róluk, nekik szól. Elkötelezettek vagyunk a hagyományok ápolásában, a jó minták továbbadásban amivel hisszük gazdagítjuk a felnövekvő nemzedék kultúráját.
Az osztályok változatos portékákkal, az iskola sokszínű programmal várta a látogatókat.
A diákok nagyon színvonalas néptánc bemutatóval készültek majd őket a Nagymarosi ütősök zenekar követte.
A koncert nagy sikert aratott. Dallamos, gazdag zenei repertoárjukból mindenki talált kedvére való muzsikát, a közönség hosszú vastapssal köszönte meg az ifjú zenészeknek a kivételes élményt.
A gyerekek kipróbálhatták magukat különböző népi ügyességi játékokban. Több állomáson is játszhattak, alkothattak az érdeklődők. Készült friss gyümölcslé is finomságok mellé. Természetesen nem maradhatott el a táncház sem. Jó volt látni, hogy a kicsik mellett szép számmal táncoltak öregdiákjaink is.
Köszönjük a szülőknek, a falunak a sok segítséget és hogy velünk ünnepeltek!
Péterfi NIkoletta tanító
Vissza a Hírekhez