Határtalanul kirándulás – Felvidéken barangoltunk

Felvidéken barangoltunk

Június elején a hetedik osztályosok a Határtalanul kirándulás keretében Szlovákiába utaztak 4 napra. A 2.153064 forintból megvalósuló program nagy élményt nyújtott diákoknak tanároknak egyaránt. Rimaszombaton álltunk meg először, ahol körbejártuk a főteret, rövid előadást hallhattunk Tompa Mihályról, aki Rimaszombat szülötte. Látogatást tettünk a Gömör-Kishont Múzeumban. Ennek a múzeumlátogatásnak az volt a különlegessége, hogy B.Kovács István vezetett minket körbe, aki a Tompa Mihály Gimnázium egykori igazgatója volt, majd később a Gömör-Kishont Múzeumot is vezette. Úgy éreztük, hogy a sok saját élménye gazdagabbá tette a tárlatvezetést. Ellátogattunk a Tompa Mihály Általános Iskolába és Gimnáziumba, ahol az igazgató asszony fogadott minket és röviden mesélt nekünk arról, hogy hány diák tanulja ebben az iskolában a magyar nyelvet. Sajnos diákokkal nem találkozhattunk, mert június 4-e volt és ők éppen Budapestre utaztak a Nemzeti Összetartozás Napján. Mi meg éppen hozzájuk az Összetartozás Napján. Ez azért vicces volt egy kicsit. Sokat utaztunk Jolsfáig, ahol a városka központjában a domináns Koháry-család kastélyát nézhettük meg. Ez sajnos nagyon rossz állapotban volt, a gyerekeknek így nem jelentett kézzelfogható élményt., annál inkább a lezúduló eső, ami jól elkapott minket. Ezen a napon Hizsnyó volt az utolsó úticélunk, majd Rimakokovára utaztunk ahol a szálláshelyünk volt. Gyönyörű erdei környezetben tölthettünk el 3 estét, ahol magyar szállásadó, magyarul beszélő konyhai személyzet fogadott minket. Azt kell mondanom, hogy itt minden tökéletes volt. Gazdagon terített svédasztalos reggelivel és kétfogásos bőséges, finom vacsorával vártak minket. A második napon korán keltünk és reggeliztünk, hogy a Dobsinai jégbarlanghoz mi érkezzünk elsőként. Lenyűgözött minket a földalatti barlang és a csodás jégképződmények, mely a világörökség része. Aki ezt szeretné még valaha megtekinteni, az szerintem tervezze be az elkövetkező 5-10 évben, mert nagyon olvad a jégbarlang. Következő úticélunk Betlérre vezetett, ahol az impozáns Andrássy család vadászkastélyát kerestük fel, magyar nyelvű idegenvezető segítségével. Az épületet körbe öleli a nagy kiterjedésű angol park, amelyben egzotikus fák, bokrok, külhoni fenyők és több klasszicista, romantikus építmény is található. Innen Rozsnyóra mentünk, ahol megcsodáltuk a főtéren található épületeket, melyekről egy különös történetet mesélt Ballasi Zoltán idegenvezetőnk. A harmadik napon kirándulni indutunk a Tamásfalvi kilátóhoz. A rekkenő hőségben másztuk meg a hegyoldalt, de valamennyiünk úgy gondolta, hogy megérte, mert csodás látvány tárult elénk, a felvidéki paradicsom látványaként. A programunkban ugyan nem szerepelt, de mi megálltunk Csütörtökhelyen ahol megnézhettük a Szapolyai család kápolnáját. Igazi kuriózum volt ez a program, mert ahogyan hallottuk, nagyon kevésszer nyitják ki a túristák előtt ezt a látványosságot. Nekünk Zoli bácsi elintézte. Innen Lőcsére utaztunk, ahol város központja egy kultúrtörténeti gyöngyszem, közepén a Szent Jakab Templommal. Egy kis pizzázás és fagyizás után indultunk a szálláshelyünkre. Este a gyerekek naplementét néztek, ping-pongoztak, beszélgettek, igazán jó gyerekek voltak. Utolsó napunkat jól át kellett tervezni, mert szakadóesőben indultunk el.  Várhosszúréten vártak bennünket a Kézművesek házában, ahol bemutatták, hogy milyen portékákat készítenek a mai napig is a helyi magyar néphagyományokat ápoló felvidékiek. Vásároltunk is egy-két apróságot vásárfiaként, majd Kassára utaztunk. Itt nem hagyhattuk ki a Rodostó házat, a Székesegyházat. Lementünk a Rákóczi kriptához, koszorúztunk és a Himnusz eléneklésével zártuk a kötött programjainkat. A gyerekek nagy örömére itt is jutott idő szabadidős programra, majd délután indultunk haza Alcsútdobozra.

Reméljük a gyerekek is ugyanolyan jól érezték magukat, mint mi kísérő pedagógusok.

Mariann néni és Péter bácsi

A kirándulásról a képek az alábbi linken érhetők el.

https://drive.google.com/drive/folders/1YOs1MgEiWThER06i7xDkd_tQtI-9349S?usp=sharing

 

Vissza a Hírekhez